Notebookcheck Logo

Intel Core i5-6200U

Intel 6200U

Az Intel Core i5-6200U egy ULV (Ultra Low Voltage, avagy ultra alacsony feszültség) két magos rendszerchip amely a Skylake architektúrára épül és 2015 szeptemberében mutatták be. Ultrabookokban éppúgy megtalálható, mint rendes notebookokban. A HyperThreadinggel rendelkező két mag mellett, amik 2,3 - 2,8 GHz-en járnak (2 mag: max 2,7 GHz), a lapka még tartalmaz egy HD Graphics 520-es IGP-t és egy két sávos DDR4-2133/DDR3L-1600 memória vezérlőt is. A rendszerchip 14 nm-es csíkszélességű FinFET tranzisztorokból épül fel.

Architektúra

Az Intel a Skylake-kel egyszerre szeretné a Broadwell és Haswell architektúrákat leváltani, tehát ismét egyetlen dizájnt alkalmaz minden TDP osztályban 4,5 Wattól 45 Wattig. A Skylake architektúra nagyobb soron-kívüli buffert, optimalizált elő-töltést használ, valamint javult a HyperThreading által elérhető gyorsulás mértéke. A mikroarchitektúra változásai azonban kisebbek egy szokásos "Tock" fázistól tapasztaltnál, így a MHz-re vetített előnye rendre mindössze 5-10% valamint 5% a Haswell és Broadwell architektúrákhoz képest.

Teljesítmény

A megadott órajelek mellett és a fejlettebb architektúra nyomán a Core i5-6200U csak egy picit marad el a korábbi Core i7-5500U-tól (Broadwell, 15 W). Ilyen formán elegendő tartaléka van irodai és multimédiás alkalmazások, valamint erőforrásigényesebb alkalmazások futtatására és párhuzamos feladatvégzésre.

Grafika

A HD Graphics 520 névre hallgató integrált grafikus gyorsító a Skylake GPU-k (Intel Ge. 9) "GT2" verzióját képviseli. A 24 végrehajtó egysége (Execution Unit, avagy EU) 300 - 1000 MHz-es órajel tartományban üzemel és a teljesítménye összemérhető a dedikált GeForce 820M-mel. A 2015-ben megjelent játékok gördülékenyen futnak alacsony beállítások mellett. További részletek a teljesítményével és a képességeivel kapcsolatban keressék fel a HD Graphics 520-as szócikkben találhatók.

Fogyasztás

A TDP értékét a gyártó 15 Wattra teszi (ami magába foglalja a CPU-t, GPU-t és a memória vezérlőt is), így a Core i5-6300U leginkább kis notebookokokban, ultrabookokban (11 coltól fölfelé) kaphat helyet. A TDP opcionálisan 7,5 Wattra csökkenthető (cTDP) ami a hőtermelést és a teljesítményt egyaránt visszafogja, amivel még kompaktabb gépek építhetők.

SzériaIntel Core i5
KódnévSkylake

Széria: Core i5 Skylake

Intel Core i5-6440HQ2.6 - 3.5 GHz4 / 4 cores6 MB L3
Intel Core i5-6350HQ2.3 - 3.2 GHz4 / 4 cores6 MB L3
Intel Core i5-6300HQ2.3 - 3.2 GHz4 / 4 cores6 MB L3
Intel Core i5-6287U3.1 - 3.5 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i5-6267U2.9 - 3.3 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i5-6360U2 - 3.1 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i5-6300U2.4 - 3 GHz2 / 4 cores3 MB L3
Intel Core i5-6260U1.8 - 2.9 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i5-6198DU2.3 - 2.8 GHz2 / 4 cores3 MB L3
Intel Core i5-6200U « 2.3 - 2.8 GHz2 / 4 cores3 MB L3
Órajel2300 - 2800 MHz
Level 1 Cache128 KB
Level 2 Cache512 KB
Level 3 Cache3 MB
Magok / Szálak2 / 4
Max. Áramfelvétel (TDP - Thermal Design Power)15 Watt
Gyártástechnológia14 nm
Die size99 mm2
Max. Hőmérséklet100 °C
SocketBGA
JellegzetességekDual-Channel DDR3L-1600/DDR4-2133 Memory Controller, HyperThreading, AVX, AVX2, Quick Sync, Virtualization, AES-NI
GPUIntel HD Graphics 520 (300 - 1000 MHz)
64 bit64 bites támogatás
Architecturex86
Bevezető ár$281 U.S.
Bejelentés dátuma09/01/2015
Termék hivatkozás (külső)ark.intel.com

Benchmarkok

Cinebench R15 - Cinebench R15 CPU Multi 64 Bit
min: 170     avg: 282.5     median: 289 (2%)     max: 310 Points
AMD A4-1200
31 -89%
...
Intel Core i5-4310U
261.5 -7%
AMD Ryzen Embedded R1505G
264 -7%
Intel Core m3-7Y32
265 -6%
Intel Core i5-8210Y
269.5 -5%
Intel Core i5-5300U
269.5 -5%
Intel Core i5-7Y57
273 -3%
Intel Core i5-5350U
277 -2%
Intel Core i5-3380M
278 -2%
Intel Core i5-4258U
278.3 -1%
Intel Core i5-6200U
282.5
Intel Core i7-5500U
282.8 0%
Intel Core i3-7130U
284 1%
Intel Core i5-6198DU
290 3%
Intel Core i3-6100H
292 3%
Intel Core i7-5600U
292.5 4%
292.5 4%
294.5 4%
Intel Core i7-5650U
296 5%
Intel Core i5-6260U
298 5%
...
5600 1882%
max:
15842 5508%
0%
100%
0153045607590105120135150165180195210225240255270285Tooltip
Cinebench R15 - Cinebench R15 CPU Single 64 Bit
min: 70     avg: 111.8     median: 115 (35%)     max: 123 Points
AMD A4-1200
19 -83%
...
Intel Core i5-3230M
105 -6%
105.3 -6%
106 -5%
Intel Core i5-4310U
106.8 -4%
Intel Core i7-4610Y
107 -4%
Intel Core i3-6100H
108 -3%
108.1 -3%
Intel Core i5-4258U
110.3 -1%
Intel Core i3-7130U
111 -1%
Intel Core i5-6200U
111.8
Intel Core i7-5650U
112 0%
Intel Core i7-3632QM
112.3 0%
Intel Core i7-4500U
113 1%
113 1%
Intel Core i5-5300U
114.3 2%
114.3 2%
Intel Core i5-7Y54
115.4 3%
115.9 4%
Intel Core i5-5350U
116 4%
...
311 178%
max:
332 197%
0%
100%
Cinebench R11.5 - Cinebench R11.5 CPU Multi 64 Bit
min: 1.75     avg: 3.1     median: 3.2 (4%)     max: 3.42 Points
Cinebench R11.5 - Cinebench R11.5 CPU Single 64 Bit
min: 0.94     avg: 1.3     median: 1.3 (33%)     max: 1.37 Points
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Single (32bit)
min: 3150     avg: 4319     median: 4383 (26%)     max: 4802 pontok
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Multi (32bit)
min: 1810     avg: 9473     median: 9871.5 (7%)     max: 10078 pontok
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Multi (64bit)
min: 11770     avg: 12612     median: 12624 (9%)     max: 13058 Points
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Single (64bit)
min: 5055     avg: 5607     median: 5651.5 (7%)     max: 5829 Points
wPrime 2.10 - wPrime 2.0 1024m *
min: 497.9     avg: 557     median: 560 (7%)     max: 650 s
wPrime 2.10 - wPrime 2.0 32m *
min: 15.34     avg: 17.9     median: 17.8 (4%)     max: 21.16 s
WinRAR - WinRAR 4.0
min: 1388     avg: 1867     median: 2041 (3%)     max: 2188 pontok
X264 HD Benchmark 4.0 - x264 Pass 2
min: 16     avg: 18.9     median: 19 (7%)     max: 19.9 fps
X264 HD Benchmark 4.0 - x264 Pass 1
min: 87     avg: 99.6     median: 100 (23%)     max: 106.9 fps
TrueCrypt - TrueCrypt Serpent
min: 0.163     avg: 0.2     median: 0.2 (0%)     max: 0.184 GB/s
TrueCrypt - TrueCrypt Twofish
min: 0.279     avg: 0.3     median: 0.3 (5%)     max: 0.314 GB/s
TrueCrypt - TrueCrypt AES
min: 1.6     avg: 1.7     median: 1.7 (4%)     max: 1.9 GB/s
3DMark 06 - CPU - 3DMark 06 - CPU
min: 3082     avg: 3707     median: 3787 (8%)     max: 3859 Points
Super Pi mod 1.5 XS 1M - Super Pi mod 1.5 XS 1M *
min: 12.45     avg: 13.8     median: 13.7 (3%)     max: 15.42 s
Super Pi mod 1.5 XS 2M - Super Pi mod 1.5 XS 2M *
min: 28.24     avg: 31.2     median: 31 (1%)     max: 33.91 s
Super Pi Mod 1.5 XS 32M - Super Pi mod 1.5 XS 32M *
min: 473.2     avg: 695     median: 705 (3%)     max: 752 s
3DMark Vantage - 3DM Vant. Perf. CPU no Physx
min: 8648     avg: 10027     median: 10215 (9%)     max: 10834 Points
3DMark 11 - 3DM11 Performance Physics
min: 3055     avg: 3784     median: 3751 (10%)     max: 4250 Points
3DMark - 3DMark Ice Storm Physics
min: 3457     avg: 32443     median: 33585.5 (27%)     max: 37802 Points
3DMark - 3DMark Ice Storm Extreme Physics
min: 23977     avg: 32608     median: 33113 (27%)     max: 37587 Points
3DMark - 3DMark Ice Storm Unlimited Physics
min: 26217     avg: 35322     median: 36596 (31%)     max: 42260 Points
3DMark - 3DMark Cloud Gate Physics
min: 2380     avg: 3052     median: 3101 (8%)     max: 3338 Points
3DMark - 3DMark Fire Strike Standard Physics
min: 3388     avg: 4356     median: 4434 (8%)     max: 4737 Points
3DMark - 3DMark Time Spy CPU
1495 Points (6%)
Geekbench 4.4 - Geekbench 4.1 - 4.4 64 Bit Single-Core
3285 pontok (33%)
Geekbench 4.4 - Geekbench 4.1 - 4.4 64 Bit Multi-Core
6126 pontok (7%)
Geekbench 4.0 - Geekbench 4.0 64 Bit Single-Core
min: 3225     avg: 3444     median: 3507 (48%)     max: 3601 pontok
Geekbench 4.0 - Geekbench 4.0 64 Bit Multi-Core
min: 5896     avg: 6393     median: 6502 (16%)     max: 6780 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 32 Bit Multi-Core
min: 5144     avg: 5794     median: 5796.5 (10%)     max: 6182 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 32 Bit Single-Core
min: 2228     avg: 2702     median: 2726 (53%)     max: 3013 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 64 Bit Multi-Core
min: 5801     avg: 5964     median: 5929.5 (9%)     max: 6195 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 64 Bit Single-Core
min: 2694     avg: 2810     median: 2782.5 (42%)     max: 2980 pontok
Mozilla Kraken 1.1 - Kraken 1.1 Total Score *
min: 1216     avg: 1524     median: 1285 (2%)     max: 3622 ms
Sunspider - Sunspider 1.0 Total Score *
min: 89     avg: 126.2     median: 97.8 (1%)     max: 475.3 ms
Octane V2 - Octane V2 Total Score
min: 8351     avg: 25164     median: 27593 (25%)     max: 30546 Points
- A keresett grafikus kártyához tartozó benchmark értékek skálája
- A keresett grafikus kártyához tartozó átlagos benchmark értékek
* A kisebb számok nagyobb teljesítményt jelentenek.

v1.26
log 18. 01:34:13

#0 no ids found in url (should be separated by "_") +0s ... 0s

#1 not redirecting to Ajax server +0s ... 0s

#2 did not recreate cache, as it is less than 5 days old! Created at Tue, 16 Apr 2024 05:37:29 +0200 +0.001s ... 0.001s

#3 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0.008s ... 0.01s

#4 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#5 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#6 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#7 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#8 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#9 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0.001s ... 0.011s

#10 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.011s

#11 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.011s

#12 composed specs +0s ... 0.012s

#13 did output specs +0s ... 0.012s

#14 getting avg benchmarks for device 6966 +0.005s ... 0.017s

#15 got single benchmarks 6966 +0.382s ... 0.399s

#16 got avg benchmarks for devices +0s ... 0.399s

#17 min, max, avg, median took s +1.102s ... 1.501s

#18 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 1.501s

#19 return log +0s ... 1.501s

Tesztek a következőre Intel Core i5-6200U processzor

Fujitsu Lifebook E746 (i5-6200U, HD520) Laptop rövid értékelés

Fujitsu Lifebook E746 (i5-6200U, HD520) Laptop rövid értékelés

Egyedi és hordozható. A Fujitsu Lifebook E746 egy moduláris 14 inches üzleti notebook. Konfigurációs lehetőségek széles skáláját kínálja, így egyszerűen testre ...
Intel Core i5-6200U | Intel HD Graphics 520 | 14.00" | 1.8 kg
Acer Chromebook 14 for Work (i5 6200U, 8 GB) rövid értékelés

Acer Chromebook 14 for Work (i5 6200U, 8 GB) rövid értékelés

A Chrome Notebook. Az Acer Chromebook 14 for Work-ben egy notebook hardvere lakik. Irodai társként sikeres lehet. Ugyanakkor nem képes az alkatrészeinek teljes ...
Intel Core i5-6200U | Intel HD Graphics 520 | 14.00" | 1.4 kg
Lenovo Miix 510 Pro 80U10006GE Convertible Review

Lenovo Miix 510 Pro 80U10006GE Convertible Review

A Surface követője. Egy 2 az 1-ben notebookok, amely a MS Surface Pro 4-hez hasonlít, valószínűleg össze is fogják vele hasonlítani. A Lenovo átalakítható gépe ...
Intel Core i5-6200U | Intel HD Graphics 520 | 12.20" | 1.2 kg
Acer TravelMate P249-M-5452 (Core i5, Full HD) Notebook rövid értékelés

Acer TravelMate P249-M-5452 (Core i5, Full HD) Notebook rövid értékelés

Belépő szintű üzleti partner. Ez a 14 inches Acer modell sokat tud: egyszerű fejleszthetőség, jó üzemidő, gyors SSD és megbízható billentyűzet. A kijelző az egy...
Intel Core i5-6200U | Intel HD Graphics 520 | 14.00" | 2.1 kg
HP 250 G5 SP X0N33EA Notebook rövid értékelés

HP 250 G5 SP X0N33EA Notebook rövid értékelés

Generációváltás. Magasabb számítási teljesítmény, végre Full HD kijelző, és egy gyorsabb tárhely teszi a HP új notebookját egy igazi irodai mindenessé. Új funkc...
Intel Core i5-6200U | Intel HD Graphics 520 | 15.60" | 2.1 kg

Xiaomi Mi Notebook Air 13.3 2016: NVIDIA GeForce 940MX, 13.30", 1.3 kg
  Teszt » Xiaomi Mi Air (13.3-inch) Notebook rövid értékelés

Lenovo ThinkPad 13-20GKS01100: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Teszt » Lenovo ThinkPad 13 Ultrabook rövid értékelés

Lenovo ThinkPad L560-20F10026GE: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.4 kg
  Teszt » Lenovo ThinkPad L560 (Core i5, HDD) notebook rövid értékelés

Asus F756UX-T7013T: NVIDIA GeForce GTX 950M, 17.30", 2.7 kg
  Teszt » Asus F756UX-T7013T Notebook Review

Lenovo ThinkPad T460-20FN003LGE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.7 kg
  Teszt » Lenovo ThinkPad T460 (Core i5, FHD) notebook rövid értékelés

Lenovo Yoga 500-14ISK: NVIDIA GeForce 920M, 14.00", 1.8 kg
  Teszt » Lenovo Yoga 500-14ISK notebook rövid vizsgálat

HP Spectre x360 13-4100nw: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 13-4100nw

Acer TravelMate P249-M-5452: Intel HD Graphics 520, 14.00", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P249-M-5452

Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN046R: Intel HD Graphics 520, 12.60", 0.8 kg
  Külsős Teszt » Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN046R

Acer Aspire V3-372-54F5: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V3-372-54F5

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-5011: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-5011

Acer Aspire V13 V3-372-54F5: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V13 V3-372-54F5

Asus K556UQ-XO431T: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Asus K556UQ-XO431T

Lenovo Ideapad 320-15ISK-80XH01F2SP: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 320-15ISK-80XH01F2SP

Dell Latitude 3480-7775: AMD Radeon R5 M430, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Dell Latitude 3480-7775

Medion Akoya S6421-MD60473: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Medion Akoya S6421-MD60473

Lenovo E31-80-80MX010LSP: Intel HD Graphics 5500, 13.30", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo E31-80-80MX010LSP

HP EliteBook Folio 1040 G3-Y3C10EA: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP EliteBook Folio 1040 G3-Y3C10EA

HP Star Wars Special Edition 15-an000nd: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » HP Star Wars Special Edition 15-an000nd

Acer Aspire S13 S5-371-537B: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-537B

Lenovo IdeaPad 110-15ISK-80UD0087GE: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 110-15ISK-80UD0087GE

Wortmann Terra Mobile 360-15: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Wortmann Terra Mobile 360-15

Acer TravelMate P249-M-50XT: Intel HD Graphics 520, 14.00", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P249-M-50XT

Dell Latitude 14 3470-8104: Intel HD Graphics 520, 14.00", 2 kg
  Külsős Teszt » Dell Latitude 14 3470-8104

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-50YK: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-50YK

Asus ZenBook UX310UA-FC211T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX310UA-FC211T

Lenovo Ideapad 510-15ISK: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 510-15ISK

Lenovo ThinkCentre X1: Intel HD Graphics 520, 23.80", 4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkCentre X1

Lenovo IdeaPad 510s-13ISK-80SJ006PRK: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 510s-13ISK-80SJ006PRK

Acer TravelMate P449-M-54MU: Intel HD Graphics 520, 14.00", 2 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P449-M-54MU

HP EliteBook 1040 G3-Z2U94ES: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP EliteBook 1040 G3-Z2U94ES

Toshiba Satellite Pro A50-C-1G8: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Pro A50-C-1G8

Lenovo IdeaPad V110-15ISK 80TL000PSP: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad V110-15ISK 80TL000PSP

Lenovo Ideapad 510-15ISK 80SR00AVSP: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 510-15ISK 80SR00AVSP

Acer Aspire F5-573G-5331: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F5-573G-5331

HP EliteBook 840 G3-T9X55EA: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP EliteBook 840 G3-T9X55EA

Lenovo IdeaPad 510-15ISK-80SR00HHMH: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 510-15ISK-80SR00HHMH

LG Gram 14Z960: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1 kg
  Külsős Teszt » LG Gram 14Z960

HP 15-ay035ns: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » HP 15-ay035ns

Acer TravelMate X349-M-56RM: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate X349-M-56RM

Lenovo Ideapad 310-15ISK 80SM00LEGE: AMD Radeon R5 M430, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 310-15ISK 80SM00LEGE

Acer Spin 3 SP315-51-53C7: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Spin 3 SP315-51-53C7

Sony Vaio S-VJS131X0211B: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » Sony Vaio S-VJS131X0211B

Acer Travelmate P648-M-5JW: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Acer Travelmate P648-M-5JW

Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN027T: Intel HD Graphics 520, 12.60", 0.8 kg
  Külsős Teszt » Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN027T

Medion Erazer P6661-30019794: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Medion Erazer P6661-30019794

Lenovo Yoga 510-14ISK-80S700ADGE: AMD Radeon R5 M430, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 510-14ISK-80S700ADGE

Lenovo IdeaPad 510-15ISK 80SR00JAMH: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 510-15ISK 80SR00JAMH

Acer Aspire E5-575G-54E6: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-575G-54E6

Acer Swift 3 SF314-51-51QP: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Acer Swift 3 SF314-51-51QP

Lenovo Miix 510-12ISK 80U1000NGE: Intel HD Graphics 520, 12.20", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Miix 510-12ISK 80U1000NGE

Lenovo Miix 510-12ISK-80U1009DRK: Intel HD Graphics 520, 12.20", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Miix 510-12ISK-80U1009DRK

Asus Asuspro P2530UA-XO0382T: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Asus Asuspro P2530UA-XO0382T

Asus ZenBook UX360UA-C4122T: , 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX360UA-C4122T

Asus K756UV-TY096T: NVIDIA GeForce 920MX, 17.30", 2.7 kg
  Külsős Teszt » Asus K756UV-TY096T

Acer Switch Alpha 12 SA5-271-57QF: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Switch Alpha 12 SA5-271-57QF

Acer TravelMate P259-MG-549Q: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P259-MG-549Q

Asus VivoBook Flip TP501UQ-CJ012T: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Asus VivoBook Flip TP501UQ-CJ012T

Toshiba Satellite Pro A50-C-1MT: NVIDIA GeForce 930M, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Pro A50-C-1MT

Lenovo Miix 510 Pro 80U10006GE: Intel HD Graphics 520, 12.20", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Miix 510 Pro 80U10006GE

Lenovo IdeaPad Miix 510-80U10006GE: Intel HD Graphics 520, 12.20", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad Miix 510-80U10006GE

Acer Spin 3 SP315-51-54MW: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Spin 3 SP315-51-54MW

Acer Extensa 2520-59CD: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Extensa 2520-59CD

Acer Aspire S13-S5-371T-5409: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13-S5-371T-5409

Asus ZenBook UX306UA-Q52S-CB: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX306UA-Q52S-CB

Acer Travelmate P259-M-5175: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Travelmate P259-M-5175

HP Spectre 13-v050nw: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v050nw

HP Envy 15-aq015nd x360: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 15-aq015nd x360

Asus Zenbook Flip UX560UQ-FZ018R: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook Flip UX560UQ-FZ018R

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-5485: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-5485

HP 15-ay011nr: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » HP 15-ay011nr

HP 15-ay013nr: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » HP 15-ay013nr

Asus Zenbook UX310UA-FC255T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX310UA-FC255T

Asus Zenbook UX310UA-FC114T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX310UA-FC114T

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-53HB: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-53HB

Acer Aspire E5-774G-59PC: NVIDIA GeForce 940MX, 17.30", 3.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-774G-59PC

Asus Zenbook Flip UX360UA-DQ134T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook Flip UX360UA-DQ134T

Acer Aspire ES1-572-51UG: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire ES1-572-51UG

Asus Zenbook UX330UA-FC021T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX330UA-FC021T

Acer TravelMate P238-M-5575: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P238-M-5575

Acer Aspire S13 S5-371-56EZ: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-56EZ

Dell Vostro 15-3559-8713: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Dell Vostro 15-3559-8713

Dell Inspiron 15-5578: AMD Radeon R5 M335, 14.00", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15-5578

HP Pavilion 15-X9Z69EA: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 15-X9Z69EA

HP Spectre 13-4109no x360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-4109no x360

Dell Vostro 15 3559: AMD Radeon R5 M315, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Dell Vostro 15 3559

Asus ZenBook UX310UA-FC062T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX310UA-FC062T

Asus K501UQ: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Asus K501UQ

Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK00L6GE: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK00L6GE

HP 15-ay036nl: AMD Radeon R5 M430, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » HP 15-ay036nl

Asus Zenbook UX305UA-FC005T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX305UA-FC005T

Asus F541UA-XX054T: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Asus F541UA-XX054T

Asus F541UV-XX149T: NVIDIA GeForce 920MX, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Asus F541UV-XX149T

Asus Zenbook UX305UA-FC024T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX305UA-FC024T

Acer Aspire R14 R5-471T-552Y: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R14 R5-471T-552Y

Asus Zenbook UX310UA-GL151T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX310UA-GL151T

HP 250 G5 W4N17EA: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.5 kg
  Külsős Teszt » HP 250 G5 W4N17EA

HP Pavilion 14-al002ns: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 14-al002ns

Fujitsu LifeBook A556-0M85A5DE: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Fujitsu LifeBook A556-0M85A5DE

HP 250 G5 SP X0N33EA: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » HP 250 G5 SP X0N33EA

Acer Travelmate P648-M-50KW: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Acer Travelmate P648-M-50KW

HP ProBook 650 G2 V1A44ET: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » HP ProBook 650 G2 V1A44ET

HP Spectre Pro x360 G2: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre Pro x360 G2

Medion Akoya P6670: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Medion Akoya P6670

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-524K: Intel HD Graphics 520, 12.00", 0.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-524K

Lenovo ThinkPad X260-20F600A1GE: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X260-20F600A1GE

HP Spectre x360 13-4151ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 13-4151ng

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-54AT: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-54AT

HP Envy 13-d009nl: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d009nl

HP 14-am015tx: AMD Radeon R5 M430, 14.00", 2 kg
  Külsős Teszt » HP 14-am015tx

Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN043T: Intel HD Graphics 520, 12.60", 0.8 kg
  Külsős Teszt » Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN043T

Dell Inspiron 13-5368-1104: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 13-5368-1104

Asus F555UA-XX065T: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus F555UA-XX065T

Asus ZenBook UX360UA-C4022T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX360UA-C4022T

Asus Zenbook UX310UQ-GL163T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX310UQ-GL163T

Asus Vivobook Flip TP501UA: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Asus Vivobook Flip TP501UA

Acer Aspire V3-372-539F: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V3-372-539F

Lenovo IdeaPad 300-17ISK 80QH001EGE: AMD Radeon R5 M330, 17.30", 3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 300-17ISK 80QH001EGE

Asus X756UA-TY065T: Intel HD Graphics 520, 17.30", 2.7 kg
  Külsős Teszt » Asus X756UA-TY065T

HP Spectre 13-v001ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v001ng

HP Spectre Pro 13 G1-X2F01EA: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre Pro 13 G1-X2F01EA

Acer Aspire R15 R5-571TG-50RF: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R15 R5-571TG-50RF

Xiaomi Mi Notebook Air 13.3 2016: NVIDIA GeForce 940MX, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Xiaomi Mi Air 13 inch 2016 i5 940MX

HP Pavilion 13-u000nf x360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.7 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 13-u000nf x360

HP Pavilion 15-bk001ng x360: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 15-bk001ng x360

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271P: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271P

HP Spectre 13-4110nd x360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-4110nd x360

Lenovo Ideapad 710S-13ISK 80SW0037MH: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 710S-13ISK 80SW0037MH

Lenovo Yoga 710-14ISK 80TY000KMH: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 710-14ISK 80TY000KMH

Asus Transformer Book Flip TP301UA-C4054T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Transformer Book Flip TP301UA-C4054T

Lenovo IdeaPad 500-15ISK-80NT00LMMH: AMD Radeon R7 M360, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 500-15ISK-80NT00LMMH

HP 15-ay060nd: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » HP 15-ay060nd

Asus VivoBook R558UQ-DM326T: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus VivoBook R558UQ-DM326T

Medion Akoya P7641-MD99855: NVIDIA GeForce 930M, 17.30", 2.7 kg
  Külsős Teszt » Medion Akoya P7641-MD99855

Medion Erazer P7643-MD99839: NVIDIA GeForce GTX 950M, 17.30", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Medion Erazer P7643-MD99839

Asus Zenbook Flip UX360UA-C4154T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook Flip UX360UA-C4154T

Asus VivoBook Flip TP301UJ-DW008T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus VivoBook Flip TP301UJ-DW008T

HP Spectre x360 15-ap004ng: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.8 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 15-ap004ng

HP Pavilion 17-g115ng: NVIDIA GeForce 940M, 17.30", 2.8 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 17-g115ng

HP 15-ac123ng: AMD Radeon R5 M330, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » HP 15-ac123ng

Asus F555UB-DM154T: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus F555UB-DM154T

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-5623: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-5623

Acer Aspire F15 F5-573G-55KW: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-573G-55KW

Acer TravelMate P658-M-53JQ: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P658-M-53JQ

Acer Aspire E5-575G-54TU: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-575G-54TU

Lenovo Yoga 500-14ISK: NVIDIA GeForce 920M, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 500-14ISK

Toshiba Satellite Pro A50-C-1G9: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Pro A50-C-1G9

HP Spectre x360 13-4102ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 13-4102ng

Acer Aspire R13 R7-372T-53E0: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R13 R7-372T-53E0

HP Envy 13-d071ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d071ng

Asus X555UB-XO138T: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus X555UB-XO138T

Lenovo Miix 510-80U1000AGE: Intel HD Graphics 520, 12.20", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Miix 510-80U1000AGE

Toshiba Satellite L50-C-275: NVIDIA GeForce 930M, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite L50-C-275

Acer Aspire V3-575G-5093: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V3-575G-5093

Toshiba Satellite Pro A30T-C-111: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Pro A30T-C-111

Lenovo B51-80-80LM000BGE: AMD Radeon R5 M330, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo B51-80-80LM000BGE

Asus Q504UA: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Q504UA

Dell Inspiron 15 7569: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15-7569

Acer Chromebook 14 CP5-471-581N: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Chromebook 14 CP5-471-581N

Asus ZenBook UX310UA-GL123T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX310UA-GL123T

Acer ChromeBook 14 for Work: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer ChromeBook 14 for Work

HP Pavilion x360 13-u003ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.7 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion x360 13-u003ng

Lenovo ThinkPad E460-20ET0049GE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad E460-20ET0049GE

Lenovo Yoga 710-14ISK: NVIDIA GeForce 940MX, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 710-14ISK

Dell Inspiron 13 7386: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 13 7368

HP Spectre 13-v000nf: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v000nf

Acer Aspire S13 S5-371-51UC: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-51UC

Dell Inspiron 13 5368: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 13 5368

Lenovo Ideapad 500-15ISK-80NT00UDGE: AMD Radeon R7 M360, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 500-15ISK-80NT00UDGE

Fujitsu Lifebook S936: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Fujitsu Lifebook S936

Acer Aspire E5-575G-53VG: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-575G-53VG

HP Pavilion 15-ab217ng: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 15-ab217ng

Lenovo ThinkPad L460-20FU001QUK: Intel HD Graphics 520, 14.00", 2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad L460-20FU001QUK

Acer Aspire F15 F5-573G-50BM: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-573G-50BM

Lenovo ThinkPad T560-20FH001FGE: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad T560-20FH001FGE

HP Spectre x360 15-ap070nz: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.8 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 15-ap070nz

Lenovo ThinkPad L560-20F10026GE: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad L560-20F10026GE

Lenovo ThinkPad Yoga 460-20EM000QGE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad Yoga 460-20EM000QGE

Acer Aspire S13 S5-371-52JR: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-52JR

Asus F555UB-XO043T: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus F555UB-XO043T

HP Spectre x360 15-ap000nf: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.8 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 15-ap000nf

Acer Aspire R5-571T-59DC: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R5-571T-59DC

Acer Aspire V Nitro VN7-572G-54YG: NVIDIA GeForce 945M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V Nitro VN7-572G-54YG

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-56HM: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-56HM

HP Spectre x360 15-ap012dx: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 15-ap012dx

Asus X302UJ: NVIDIA GeForce 920M, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Asus X302UJ

Dell Inspiron 15 7568: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15 7568

HP Spectre 13-4127nf X360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-4127nf X360

HP Envy 13-d000ur: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d000ur

HP Envy 13-d003ur: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d003ur

Lenovo ThinkPad E460-20EUS00000: AMD Radeon R7 M360, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad E460-20EUS00000

Dell Vostro 5459: NVIDIA GeForce 930M, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Dell Vostro 5459

Samsung 900X3L-K06US: Intel HD Graphics 520, 13.30", 0.9 kg
  Külsős Teszt » Samsung 900X3L-K06US

Dell Vostro 14-3459: Intel HD Graphics 520, 14.00", 2 kg
  Külsős Teszt » Dell Vostro 14-3459

Acer Aspire S13 S5-371-56VE: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-56VE

HP Spectre x360 13-4118nr: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 13-4118nr

Lenovo ThinkPad 13-20GKS01100: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad 13-20GKS01100

Lenovo ThinkPad X1 Yoga-20FQ003YGE: Intel HD Graphics 520, 14.10", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X1 Yoga-20FQ003YGE

HP Star Wars Special Edition 15-an001na: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » HP Star Wars Special Edition 15-an001na

Toshiba Tecra A50-C1540: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Tecra A50-C1540

Asus UX305UA-FC003T: Intel HD Graphics 5500, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus UX305UA-FC003T

Asus UX303UA-FN121R: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus UX303UA-FN121R

Lenovo ThinkPad Yoga 460-20ELS00000: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad Yoga 460-20ELS00000

Lenovo Yoga 510-15ISK: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 510

Lenovo IdeaPad 500S-13ISK: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 500S-13ISK

HP ProBook 450 G3: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » HP ProBook 450 G3

SCHENKER S306: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Schenker S306

HP Spectre Pro x360 G2 V1B01EA: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre Pro x360 G2 V1B01EA

Toshiba Tecra C40-C1430: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Tecra C40-C1430

HP 15-ac121nr: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » HP 15-ac121nr

HP Pavilion x360 13-s101tu: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.7 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion x360 13-s101tu

Toshiba Portege A30T-C1340: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Portege A30T-C1340

Asus F555UA-XX066T: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus F555UA-XX066T

Acer Aspire R14 R5-471T-53MU: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R14 R5-471T-53MU

Toshiba Satellite Pro A40-C-13R: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Pro A40-C-13R

Lenovo ThinkPad T460: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad T460

Toshiba Tecra A40-C-140: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Tecra A40-C-140

Lenovo ThinkPad T460s-20F9003SGE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad T460s-20F9003SGE

Dell Inspiron 13-7359-4822: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 13-7359-4822

Dell Inspiron 15-5559-5088: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15-5559-5088

Lenovo ThinkPad X260-20F60041GE: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X260-20F60041GE

HP Envy 13-d002nn: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d002nn

Acer Aspire V3-372T-53LA: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V3-372T-53LA

HP Spectre x360 15-ap011dx: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 15-ap011dx

Toshiba Satellite Radius 12 P20W-CST3N01: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Radius 12 P20W-CST3N01

Asus UX303UB-R4111T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus UX303UB-R4111T

Dell Inspiron 17 5759-6588: AMD Radeon R5 M335, 17.30", 2.8 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 17 5759-6588

HP ProBook 430 G3 P5T00ES: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP ProBook 430 G3 P5T00ES

HP ProBook 440 G3: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » HP ProBook 440 G3

Asus X556UB: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus X556UB

Asus Zenbook UX303UA-FN121T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX303UA-FN121T

Acer Aspire R14 R5-471T-52EE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R14 R5-471T-52EE

Lenovo Ideapad 300S-80Q4000KUS: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 300S-80Q4000KUS

Asus Zenbook UX305UA-FC001: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX305UA-FC001

Fujitsu Lifebook E746: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Fujitsu Lifebook E746

Dell XPS 13 CNX9302: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Dell XPS 13 CNX9302

Toshiba Satellite Radius 12 P20W-C-104: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Radius 12 P20W-C-104

Dell XPS 13-288: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Dell XPS 13-288

HP Envy 13-d001nf: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d001nf

Acer Aspire R14 R5-471T-522Y: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R14 R5-471T-522Y

Toshiba Satellite Radius 14 L40W-C-10X: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Radius 14 L40W-C-10X

HP Star Wars Special Edition 15-an050nr: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » HP Star Wars Special Edition 15-an050nr

Acer Aspire R14 R5-471T-554F: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R14 R5-471T-554F

Lenovo Yoga 700-14ISK 80QD: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 700-14ISK 80QD

HP Envy 13-d020ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d020ng

HP Envy 13-d001nl: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d001nl

HP Envy 15-ae101nc: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.5 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 15-ae101nc

Dell XPS 13-9350: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Dell XPS 13-9350

Please share our article, every link counts!

» Mobil processzorok összehasonlítása
Minden, noteszgépekben megtalálható CPU összehasonlítása

» Mobil processzorok Benchmark listája
Minden ismert noteszgép processzor benchmark listája

A széria további processzorai Core i5

» Intel Core i5-8305G
   4x 2.8 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i5-8365U
   4x 1.6 GHz - 4.1 GHz
» Intel Core i5-8265U
   4x 1.6 GHz - 3.9 GHz
» Intel Core i5-6440HQ
   4x 2.6 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i5-6350HQ
   4x 2.3 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i5-6300HQ
   4x 2.3 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i5-5350H
   2x 3 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i5-6287U
   2x 3.1 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i5-6267U
   2x 2.9 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i5-5287U
   2x 2.9 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i5-4340M
   2x 2.9 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i5-4210H
   2x 2.9 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i5-4330M
   2x 2.8 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i5-4200H
   2x 2.8 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i5-5257U
   2x 2.7 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i5-4308U
   2x 2.8 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i5-4310M
   2x 2.7 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i5-4400E
   2x 2.7 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i5-4300M
   2x 2.6 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i5-6360U
   2x 2 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i5-4210M
   2x 2.6 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i5-6300U
   2x 2.4 GHz - 3 GHz
» Intel Core i5-4288U
   2x 2.6 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i5-4278U
   2x 2.6 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i5-3380M
   2x 2.9 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i5-3360M
   2x 2.8 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i5-4200M
   2x 2.5 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i5-3340M
   2x 2.7 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i5-6260U
   2x 1.8 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-3320M
   2x 2.6 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i5-4258U
   2x 2.4 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-3230M
   2x 2.6 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i5-6198DU
   2x 2.3 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i5-6200U
   2x 2.3 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i5-5300U
   2x 2.3 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-5350U
   2x 1.8 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-3210M
   2x 2.5 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i5-2540M
   2x 2.6 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i5-4310U
   2x 2 GHz - 3 GHz
» Intel Core i5-4360U
   2x 1.5 GHz - 3 GHz
» Intel Core i5-5200U
   2x 2.2 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i5-5250U
   2x 1.6 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i5-4300U
   2x 1.9 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-4350U
   2x 1.4 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-2520M
   2x 2.5 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i5-2450M
   2x 2.5 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i5-580M
   2x 2.67 GHz - 3.33 GHz
» Intel Core i5-2435M
   2x 2.4 GHz - 3 GHz
» Intel Core i5-2430M
   2x 2.4 GHz - 3 GHz
» Intel Core i5-2415M
   2x 2.3 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-2410M
   2x 2.3 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-3437U
   2x 1.9 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i5-560M
   2x 2.67 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i5-4210U
   2x 1.7 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i5-4260U
   2x 1.4 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i5-3427U
   2x 1.8 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i5-4402E
   2x 1.6 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i5-4200U
   2x 1.6 GHz - 2.6 GHz
» Intel Core i5-4250U
   2x 1.3 GHz - 2.6 GHz
» Intel Core i5-3337U
   2x 1.8 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i5-480M
   2x 2.67 GHz - 2.93 GHz
» Intel Core i5-540M
   2x 2.53 GHz - 3.07 GHz
» Intel Core i5-460M
   2x 2.53 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i5-520M
   2x 2.4 GHz - 2.93 GHz
» Intel Core i5-450M
   2x 2.4 GHz - 2.66 GHz
» Intel Core i5-3317U
   2x 1.7 GHz - 2.6 GHz
» Intel Core i5-430M
   2x 2.26 GHz - 2.53 GHz
» Intel Core i5-4300Y
   2x 1.6 GHz - 2.3 GHz
» Intel Core i5-4302Y
   2x 1.6 GHz - 2.3 GHz
» Intel Core i5-2557M
   2x 1.7 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i5-3439Y
   2x 1.5 GHz - 2.3 GHz
» Intel Core i5-4202Y
   2x 1.6 GHz - 2 GHz
» Intel Core i5-4220Y
   2x 1.6 GHz - 2 GHz
» Intel Core i5-4210Y
   2x 1.5 GHz - 1.9 GHz
» Intel Core i5-2467M
   2x 1.6 GHz - 2.3 GHz
» Intel Core i5-3339Y
   2x 1.5 GHz - 2 GHz
» Intel Core i5-4200Y
   2x 1.4 GHz - 1.9 GHz
» Intel Core i5-2537M
   2x 1.4 GHz - 2.3 GHz
» Intel Core i5-560UM
   2x 1.33 GHz - 2.13 GHz
» Intel Core i5-470UM
   2x 1.33 GHz - 1.87 GHz
» Intel Core i5-540UM
   2x 1.2 GHz - 2 GHz
» Intel Core i5-520UM
   2x 1.06 GHz - 1.87 GHz
» Intel Core i5-430UM
   2x 1.2 GHz - 1.73 GHz

Hasonló processzorok

+ Intel Core i5-10310Y
   4x 1.1 GHz - 4.1 GHz
+ Intel Core i3-7167U
   2x 2.8 GHz
+ Intel Core i5-10210Y
   4x 1 GHz - 4 GHz
+ Intel Core i5-L16G7
   5x 1.4 GHz - 3 GHz
+ Intel Core i5-6198DU
   2x 2.3 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i5-6200U
   2x 2.3 GHz - 2.8 GHz
- Intel Core i3-7130U
   2x 2.7 GHz
- AMD Athlon Gold 7220U
   2x 2.4 GHz - 3.7 GHz
- AMD Athlon Gold 7220C
   2x 2.4 GHz - 3.7 GHz
- Intel Core i3-6167U
   2x 2.7 GHz
- Intel Core i3-6100H
   2x 2.7 GHz
> Magyarország - Kezdőlap > GYIK / Technológia / Benchmarkok > Noteszgép processzorok > Intel Core i5 6200U Notebook Processor
Klaus Hinum (Update: 2017-06- 5)