Ez a NASA űrtechnológia most a mindennapi életet szolgálja

Az űrmegfigyelés nagyon sokáig a CCD (charge-coupled device) érzékelőkre támaszkodott, beleértve a Hubble űrteleszkópot is. Ez az érzékelő úgy működik, hogy a beérkező fényt elektromos töltéssé alakítja a pixeleken belül. A felhalmozott töltés a chipen keresztül egy kimeneti csomópontba kerül, ahol feszültségjelekké alakul, amelyekből képet kapunk. A CCD-k azonban nem voltak optimálisak a sugárzásra való érzékenységük, a magas költségük és a nagy energiafogyasztásuk miatt.

Eric Fossum a NASA Jet Propulsion Laboratory-hoz csatlakozott azzal a feladattal, hogy fejlessze a CCD-ket az űrben való felhasználásra. Ehelyett egy másik technológiát, a CMOS (komplementer fém-oxid félvezető) képérzékelő technológiát fejlesztette tovább. Ezt a CCD-technológiából átvett technika, a korrelált kettős mintavételezéssel történő pixelen belüli töltésátvitel alkalmazásával érte el. Ez a technika kiiktatta a háttérzajt, ami tisztább képeket és nagyobb jel-zaj arányt eredményezett. Ez a találmány hozta létre a CMOS aktív pixelérzékelőt (APS), amelyet "kamera a chipen" néven is emlegetnek

Ezt követően a vállalatok a NASA-val együttműködve finomították és beépítették a technológiát a mindennapi kütyükbe. Ma CMOS-érzékelők találhatók telefonokban, autókban, lenyelhető tablettás kamerákban, webkamerákban, digitális fényképezőgépekben és még sok másban. Ez az innováció nemcsak az űrkutatást segítette elő, hanem a mindennapi technológiát is átalakította.