A Garmin kiszivárgott információi egy olyan izomérzékelőre utalnak, amely jelentős előnyökkel jár az erőemelő sportolók számára

Az állóképességi sportolók pusztán egy okosóra segítségével is részletes betekintést nyerhetnek teljesítményükbe, amely a pontos távolság-, sebesség- és teljesítménykövetéshez szükséges GNSS-modult párosítja a pulzusfigyeléssel. Az erőemelők azonban nagyobb korlátokkal szembesülnek: egy okosóra nem képes nyomon követni az emelt súlyt, a pulzusszám pedig sokkal kevésbé megbízható mutatója a fizikai megterhelésnek az ellenállásos edzés során. Bár már léteznek olyan érzékelők, amelyek közvetlenül képesek mérni az izomterhelést, úgy tűnik, hogy a Garmin saját rendszert fejleszt.

A Gadgets & Wearables egyik jelentése szerint a Garmin Connect alkalmazáson belül konkrét utalások bukkantak fel erre a funkcióra. Pontosabban: az alkalmazás tartalmaz adatmezőket az oxigénnel telített hemoglobin átlagos, minimális és maximális szintjére, valamint a teljes hemoglobin-koncentrációra vonatkozóan. Ez lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy edzés közben nyomon kövessék ezeket a mutatókat. Az izom oxigénszaturációjának – azaz az oxigénnel telített hemoglobin százalékos arányának – csökkenése általában az izomfáradtságot jelzi. Ezen adatok nyomon követése segíthet a sportolóknak a sorozatok közötti pihenőidők optimalizálásában, valamint a helyi terhelés pontosabb felmérésében.

Az általános vér oxigénszaturációval (SpO2) vagy a pulzusszámmal ellentétben az izom oxigénszintje nem szisztémás, hanem lokalizált. Ennek következtében az érzékelőt közvetlenül a célizomra kell elhelyezni – például a négyfejű izomra lábnyújtás közben, vagy a mellkasra fekvenyomás közben. Hogy pontosan hogyan tervezi a Garmin egy ilyen hardverrendszer megtervezését és megvalósítását, egyelőre nem világos.