Ez a bűnösen mellőzött 2012-es akció-lövöldözős játék valószínűleg a valaha készült egyik legjobb játék - íme, miért

Mire 2012-ben megjelent a Spec Ops: The Line, a legtöbb ember már nem figyelt a franchise-ra. A '90-es évek végére nyúlt vissza, mint egy általános taktikai lövöldözős sorozat, és a név sem volt éppen egyedi. Így amikor a Yager Development csendben dobott egy poros, harmadik személyű katonai lövöldözős játékot egy olyan év közepén, amely tele volt olyan nagyobb nevekkel, mint a Call of Duty: Black Ops II és a Far Cry 3, nem sokan számítottak arra, hogy nyomot hagy majd maga után.

De a The Line nem akart egy újabb hatalmi fantasy lenni. Vakarjuk meg, még csak nem is próbált a hagyományos értelemben vett szórakozásra törekedni. Amit végül - szándékosan vagy sem - megfordította a műfajt, és olyan módon fúrta bele a fogait a játékos ügynöki és etikai érzékébe, ahogy a legtöbb játék még mindig nem meri megkísérelni.

Először a Spec Ops: The Line elég biztonságos és egyszerű játékot játszik. Martin Walker kapitány vagy, aki egy kis Delta Force csapatot vezet egy homokviharok által eltemetett Dubaiba, hogy felkutassanak egy gazember amerikai ezredest. Az irányítás ismerős: fedezéket veszel, osztagparancsokat adsz ki, és lövéseket lősz az ellenséges sziluettekre. Úgy néz ki, mint a szokásos fedezékalapú lövöldözős játék, talán egy kicsit kevésbé csiszolt, mint a műfaj többi tagja. De nem tart sokáig, amíg a dolgok elkezdenek csúszni.

A narratív süllyedés a Walker sajátját tükrözi. Világos célokkal és tiszta indítékokkal indul, de ahogy a holttestek halmozódnak, ez a tisztánlátás valahogy elhalványul. Van egy pillanat - amit a legtöbb játékos nem fog elfelejteni, ha már játszott a játékkal -, amikor fehér foszforral játszanak (lásd a fenti képernyőgrafikát). A játék nem áll meg, hogy elmagyarázza, mit is tettél. Megmutatja neked. Aztán arra kényszerít, hogy ülj vele együtt.

És ez az, amiben a Spec Ops igazán kiérdemli az örökségét. Fegyverré teszi az elvárásaidat. A legtöbb lövöldözős játék jutalmazza az agressziót. Dicsőítik a fejlövéseket. A The Line nem így tesz. Azt kérdezi, hogy te, a játékos miért nyomultál tovább, még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy a dolgok szörnyen rosszul mennek. Megkérdőjelezi, hogy a parancsok követése - akár játékban, akár máshol - elégséges indok-e valaha is.

Sok kritikus nem tudta, mit kezdjen vele akkoriban. Az IGN 8/10-et adott neki a történetmesélés miatt, de mások a nehézkes mechanika és a (érthető módon) gyenge látvány miatt kritizálták. Néhány játékost elriasztott, hogy mennyire kényelmetlen érzés volt az egész. De idővel ez is az identitás részévé vált - a Spec Ops: The Line sosem akart sima vagy filmszerű lenni. Egyszerűen csak gondolkodásra akart késztetni.

És ez sikerült is. Írók és tudósok azóta esszékben és videós visszatekintésekben boncolgatják. Az Extra Credits készített egy teljes epizódot a https://www.youtube.com/watch?v=kjaBsuXWJJ8 arról, hogy a játék egy masszív felforgatás a lövöldözős trópusok ellen. Játékkészítői eszköztár "a narratív disszonancia mesterkurzusának" nevezte Még évekkel később is felbukkan a valaha készült legalacsonyabbra értékelt vagy leghatásosabb játékok listáin, és időnként felbukkannak cikkek (mint például ez), amelyek emlékeztetik az embereket arra, hogy milyen nagyszerű a Spec Ops: The Line.

A kinézetéről és a hangzásáról is van mit beszélni. A játékban Dubai nem egy képeslapra illő paradicsomként, hanem egy repedt üveghéjként jelenik meg - csupa törött felhőkarcoló és homok. A színpaletta napfénytől kifakult és beteges. A hangsáv valami olyasmi, mintha a kísérteties, ambient számok és a klasszikus rock között kereszteződne, hogy kellemetlen érzést keltsen. Persze, nem dörzsölt vagy hivalkodó. Éppen megfelelő ahhoz, amit tenni próbál.

Aztán ott van Nolan North. Őt inkább az olyan csípős karakterekről ismerjük, mint Nathan Drake, de ebben a játékban North egy szilárd, lassú, lassú teljesítményt nyújt Walker szerepében, ami egyformán nyers és idegesítő. A hangja egyenletesen, magabiztosan indul, majd fokozatosan teljesen felismerhetetlenné válik. Ha egyszer észreveszed a változást, nem tudod visszahallani.

Sokan hiányolták a Spec Ops-ot, amikor először megjelent. Kereskedelmi szempontból nem teljesített túl jól - Take-Two megerősítette, hogy a játék nem felelt meg az értékesítési elvárásoknak, és Yager később emiatt távolodott el a hagyományos lövöldözős játékoktól. Folytatásra nem került sor. Nem készült remaster. Csak egy egyedülálló élmény, ami sajnos 2024. január 29-től - amikor is törölték a listáról - semmilyen digitális platformon nem érhető el.

Nem egy tökéletes játék. A harcát merevnek érezhetjük (és érezni is fogjuk), és néhány díszletelem túlságosan is igyekszik megfelelni a műfaji konvencióknak, amelyeket kritizálni hivatott. De hibáival együtt a Spec Ops: The Line azon ritka címek egyike, amelyeken még jóval a kampány befejezése után is gondolkodni fogsz - különösen azért, mert a játék egyáltalán nem azt akarja, hogy győzz, hanem azt, hogy elgondolkodj. Pontosan ezért nem lehet csak egy újabb lövöldözős játéknak nevezni. Tizenhárom évvel később a Spec Ops: The Line még mindig az egyik legfontosabb - és bűnösen mellőzött - játék, amit valaha készítettek.