A Squid Game 3. évadának felülvizsgálata: Amikor a tét emberi

Spoiler figyelmeztetés: Spoilerek a Squid Game teljes harmadik évadára vonatkozóan. Erről nem lehet úgy beszélni, hogy ne menjünk mélyre.

Ez a szezon olyan, mint a gyász

Már az elején nyilvánvaló. Valami nincs rendben. Nem rossz értelemben. De egy nehezebb módon.

Gi-hun szeméből eltűnt a fény. Úgy mozog, mint egy ember, aki egy olyan emlék csapdájába esett, amit nem tud nem újra átélni. Az embernek az az érzése, hogy nem egy okból tért vissza; azért jött vissza, mert a távolmaradás még jobban fájt.

És a játékok? Nem változtak. De ő igen. Így most már másképp ütnek.

Van vér, persze, de nem ez az, ami megmarad..

A 3. évad még mindig embereket öl. Néhány haláleset brutális. Néhány lassú. Néhány pedig... csendes, sőt. De nem ez az, ami megmarad az emberben.

Ami megragad, az a súlya az egésznek. A várakozás. Az elkerülhetetlen előtti pillanatok. A feszültség, ami akkor keletkezik, amikor látod, hogy valaki kinyújtja a kezét - és te tudod, hogy mi lesz az ára.

Itt nincs csavar. Csak a következmény. És ez sokkal rémisztőbb.

Pszichológiai horror, ha jól csinálják

Ez az évad már nem a hagyományos értelemben vett horror. Nem ugrálós ijesztgetések vagy vödörnyi vér; ennél csendesebb. És élesebb is.

Ez pszichológiai horror, a lényegre leforrázva. Az irányításról szól. Manipulációról. Az empátia csapdává válásáról. A szeretet teherré válásának megfigyelése.

Nem azért félsz, mert valaki meghalhat. Azért félsz, mert tudod, hogy meg fog halni, és mert a halála miatt valaki más is meg fog halni.

Jun-hee a biztosíték

Az ő története nem úgy játszódik, mint egy cselekménysorozat. Olyan, mintha valami finom dolog lenne, amit az írók meg mernek fogni anélkül, hogy megremegne.

Terhes. És egy ilyen sorozatban ez nem csak egy részlet. Ez egy időzítő. Egy nyomáspont.

Azt akarod, hogy sikerüljön neki. Azt akarod, hogy valakinek sikerüljön. És ez - jobban, mint bármilyen játék vagy szabály - sebezhetővé tesz téged. Akárcsak a karakterek.

Amikor Gi-hun meglátja őt, valami megváltozik. Ez nem megváltás. Nem egészen. Inkább... ösztön. Védelem, hogy egy dolgot jól csináljon, miután annyi mindent rosszul csinált.

Geum-ja összetört engem

Mindig van egy pillanat az évadban, amikor a mellkasod összeszorul. Nekem ő volt az.

Nem akarom teljesen leírni. Tudni fogod, amikor eljutsz oda. De ez egy zűrzavar. És kegyetlen. És... érthető, ami talán a legrosszabb része.

Azt teszi, amit szükségesnek tart. És amikor vége, nincs megkönnyebbülés. Nincs igazolás. Csak a visszhangja valaminek, amit nem lehet visszacsinálni.

Nem hősiesen van keretezve. Vagy tragikusan. Egyszerűen csak így van. És még órákig nem tudtam nem gondolni rá.

Gi-hun nem győzött; nem igazán

A végső tette elkerülhetetlennek tűnik. Nem azért menti meg Jun-hee-t, mert hisz az igazságban. Azért teszi, mert nem tudná túlélni a bűntudatot, ha nem tenné.

Nincs benne dicsőség. Nincs könnyes búcsú. Ez egy kopott, végleges és... furcsán békés búcsú. Az a fajta béke, amit csak akkor találsz meg, amikor már túl sokat vesztettél ahhoz, hogy bármi mást érezz.

Megcsinálja a cserét. És elsétál. De amit magával visz, az az igazi ára.

A játékok már évszázadokkal ezelőtt abbahagyták a szórakozást

Nem vettem észre a félidőig - de ebben a szezonban egyetlen ponton sem éreztem izgalmat. Egyszer sem.

És ez nem hiba. Ez a lényeg.

Ez már nem az okos játékokról szól. Hanem arról, hogy mi történik az emberekkel, ha arra kényszerítik őket, hogy tovább játsszanak, még akkor is, ha már megtörtek. Arról, hogy mi marad, amikor minden más eltűnik.

Ez fáj. Őszintén szólva, fájnia is kell.

Nincsenek győztesek. Nincsenek válaszok.

A 3. évad nem zárja le a dolgokat egy üzenettel. Nincs "morál" a végén. Nincs katarzis. Csak egyetlen emberi döntés, amely mindannak a romjain született, ami előtte volt.

És furcsa módon ez a legerősebb dolog, amit ez a sorozat eddig tett.

Bízott a csendben.

Záró gondolat

Amikor befejeztem a nézést, nem voltam lenyűgözve. Úgy éreztem, hogy tönkrementem. Nem azért, mert a sorozat sokkolt, hanem mert megértett valamit, amit a legtöbb ilyen sorozat elmulaszt.

A horror nem mindig hangos. Néha csendes. Néha olyan, mintha egy ember lehajtott fejjel lépne ki az ajtón. Néha úgy néz ki, mintha újra a törődés mellett döntenél, tudva, hogy ez mibe kerülhet.

Itt ér véget a Squid Game.

Nem nagy durranással. Nem győzelemmel. Hanem azzal, hogy valaki úgy dönt, hogy talán, csak talán, egy élet megéri a többit.