A Google 2027-re adatközpontokat akar az űrben, és bár ez okosnak tűnhet, a valóság ennél sokkal bonyolultabb
Úgy tűnik, a Google komolyan gondolja, hogy a mesterséges intelligencia infrastruktúrájának egy részét elköltözteti a bolygóról. Sundar Pichai vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat már 2027-ben megkezdheti a közvetlenül napfényből táplált adatközpontok építését az űrben a Project Suncatcher nevű hosszú távú projekt keretében.
A vállalat először a kutatási blogbejegyzésben beszélt a Suncatcherről november elején. Az elképzelés szerint a Google TPU mesterséges intelligencia chipjeivel felszerelt, napenergiával működő műholdakból álló konstellációk repülnének, és ezeket nagy sebességű lézeres vagy "szabad térbeli optikai" kapcsolatokkal kötnék össze. A kezdeti lépés némileg szerény: egy tanulási küldetés a Planettel, amelynek keretében 2027 elejéig két prototípus műholdat indítanának, hogy teszteljék, hogyan viselkedik a hardver a pályán, és mennyire működnek jól az optikai kapcsolatok.
Pichai legutóbbi megjegyzései azonban, amelyekről a Business Insider számolt be, egy lépéssel tovább megy. Leírta azt a tervet, hogy "aprócska, aprócska gépállványokat" küldenek műholdakon pályára, tesztelik őket, majd a következő évtizedben növelik a méretüket. Azt sugallta, hogy tíz év múlva a földönkívüli adatközpontok normálisnak tekinthetők. A Google így csapolná meg a nap energiáját, amely Pichai szerint sokkal több energiát szolgáltat az űrben, mint amennyit jelenleg a Földön termelünk.
Ha azt gondolnád, hogy ez az időzítés véletlen, akkor nem az. A mesterséges intelligencia egyre magasabbra tolja az adatközpontok energiaigényét, és ezzel párhuzamosan a környezetvédelmi szempontok is egyre nagyobb figyelmet kapnak. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia óriási lábnyoma magában foglalja a chipekhez szükséges ritka ásványi anyagok bányászatát, a hűtéshez szükséges nagy mennyiségű vízfelhasználást, az egyre növekvő mennyiségű elektronikus hulladékot és a mindezek működtetéséből származó üvegházhatású gázokat. Pichai a Suncatcherrel reagált erre a nyomásra, mondván, hogy a Google azt szeretné, ha a mesterséges intelligencia bolygónkra gyakorolt nettó hatása pozitív lenne, mielőtt a technológiát széles körben bevezetnék.
A Google aligha áll egyedül azzal, hogy a világűrre mint a következő infrastrukturális rétegre tekint. Októberben Elon Musk az Ars Technica című lapnak azt mondta, hogy a SpaceX hamarosan megjelenő Starlink V3 műholdjait - amelyek már most is nagy sebességű lézerkapcsolatokat használnak - egyszerűen "felskálázva" az orbitális adatközpontok platformjává lehetne alakítani, és egyenesen azt mondta: "A SpaceX ezt fogja csinálni" Még az Amazon alapítója, Jeff Bezos is gigawattos méretű űrbeli adatközpontokról beszélt 10-20 éven belül, míg a Google korábbi vezérigazgatója, Eric Schmidt szintén támogatta az ezen a területen működő vállalatokat.
Sokan azt állítják, hogy a Föld körüli pálya két nagy előnyt kínál. A légkör feletti napelemek felhők és éjszaka nélkül, szinte folyamatos napfényt tudnak gyűjteni, ami kiszámíthatóbbá és potenciálisan olcsóbbá teszi az energiát, ha a hardver már a helyén van. Ha pedig a számítástechnika egy részét a világűrbe helyeznénk át, az enyhítené a földön lévő földi, vízi és elektromos hálózatokra nehezedő nyomást. A Google saját kutatásai szerint a Suncatcher a "földi erőforrásokra gyakorolt hatás minimalizálásának" egyik módja, miközben a gépi tanulási kapacitást is növelni lehet.
A koncepció azonban komoly mérnöki és környezetvédelmi kérdéseket vet fel, amelyek még messze nem megoldottak. A hűtés az egyik legnagyobb technikai akadály. A Földön az adatközpontok hatalmas hűtőrendszereken keresztül bocsátják ki a hőt a levegőbe vagy a vízbe. A Föld körüli pályán nincs levegő, amely elvezetné a hőt, így az űrhajóknak csak a sugárzásra kell hagyatkozniuk. Az orbitális adatközpontok tervezésével kapcsolatos tanulmányok szerint a vákuumban lévő sűrű AI-chipek hőelvezetéséhez nagyon nagy sugárzó felületekre és bonyolult hőkörökre van szükség, ami nagy tömeg- és költségtöbbletet jelent az egyes műholdak számára. Emellett a napfényben lévő űreszközök intenzív felmelegedéssel szembesülnek, és kezelniük kell a hőmérsékletet tükröző szigetelést és a gondos pozícionálást, ami hihetetlenül nehéz kihívás lehet a nagy teljesítményű AI-hardverek elhelyezésénél.
A sugárzás egy másik kihívás. Az űrben lévő elektronikát folyamatosan bombázzák a Napból érkező részecskék és a kozmikus sugárzás. A Google Suncatcherről szóló műszaki dokumentuma leírja a TPU-k sugárzási tesztelését, hogy ellenőrizzék, mennyi sugárterhelést képesek elviselni, mielőtt az adatok sérülése problémává válna, de az érzékeny alkatrészek árnyékolása általában nehezebb szerkezeteket és drágább indításokat jelent.
Még ha a fent említett akadályokat sikerül is elhárítani, akkor is felmerül a nagyobb kérdés, hogy több ezer számítóműhold milyen hatással lenne a Föld már így is zsúfolt pályájára és az éjszakai égbolt kivilágosodására. A csillagászok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a Starlinkhez hasonló nagy csillagképek fényes nyomokat hagynak a távcsövek képein, és megnehezítik a halvány objektumok tanulmányozását. Mivel egyre több üzemeltető tervez nagy csillagképeket, az olyan tudományos testületek, mint a Nemzetközi Csillagászati Unió, a műholdak fényerejének korlátozására és jobb koordinációra szólítottak fel a "sötét és csendes" égbolt védelme érdekében.
Az orbitális torlódás nem hipotetikus aggodalom. A legújabb elemzések szerint az alacsony Föld körüli pályán már most is több tízezer követett objektum található, és a műholdak újbóli belépései - amelyeket gyakran tűzgömbökként látunk az égbolton - már naponta többször is megtörténnek. Szakértők szerint ez hosszú távon kérdéseket vet fel a légköri szennyezéssel és az ütközésveszéllyel kapcsolatban, különösen akkor, ha a jövőbeni konstellációk több tízezer űreszközből állnak.
A fent említett pontok miatt az űrbe telepített adatközpontok körüli beszélgetés várhatóan az éghajlati törekvések és az űrkörnyezettel kapcsolatos aggodalmak kínos kereszteződésében fog zajlani. A számítások bolygón kívüli áthelyezése csökkentheti a Föld egyes régióinak helyi vízfelhasználását és kibocsátását, ugyanakkor még több hardverrel bővítheti a pályákat, amelyekkel a szabályozók és a tudósok már most is nehezen boldogulnak. A Google első tesztjei csak egy pár műholdat foglalnak magukban, és Pichai saját megjegyzései arra utalnak, hogy hosszú lesz a pálya, mire egy teljes körű orbitális adatközpontot megközelítő dolog egyáltalán működésbe lép. A megjegyzései azonban világossá teszik, hogy a mesterséges intelligenciáért folytatott verseny már nem korlátozódik a Földre. Ezért nyugodtan feltételezhetjük, hogy a vita arról, hogy ez jó-e a bolygónak (vagy a fölötte lévő égboltnak), csak egyre hevesebbé válik.
Forrás(ok)
